Magamról

Bárhol éltem, mindenhol megtaláltam a lehetőséget az alkotásra.

25 évesen kezdtem el utazgatni 1998-ban. Egy új világ tárult elém, mintha más dimenzió nyílt volna meg egy olyan vidéki srácnak, mint jómagam.

A sivatagtól a metropoliszokon át jó pár helyen megfordultam az eltelt 10 év során, ez festésre ihletett, ami a mai napig tart. Éltem többek között Izraelben, Új Zélandon és Skóciában, megnyitottam magam a látottak előtt és szinte mindent be akartam fogadni. Isten arcát véltem felfedezni a teremtett Föld szépségében. Úgy éreztem csak úgy tudom magamévá tenni, megragadni, ha lefestem.

…A világ felgyorsult körülöttünk és vele együtt életünk is. Néha oda kell figyelnem saját magamra is hogy ez az áradat magával ne sodorjon, be ne daráljon. Céljaim egyike, hogy képeimmel az embereket megállásra ösztönözzem. Felejtkezzenek el egy pillanatra rohanó életükről, utazzanak velem abba a világba, amilyennek én látom azt. Realista stílusommal törekszem az egyszerűségre és egyértelműségre. Közönségemet nem a gondolkodásra akarom késztetni, hanem arra, hogy szemük, lelkük megpihenjen az alkotáson.

Magánéletem

Úgy érzem letelepedtem és boldog is vagyok. Isten adott egy csodás feleséget és gyermekeket és most már ők az én otthonom, ahová tartozom. Volt idő amikor még a „Nagyvilág” volt az a hely ahol otthon éreztem magam igazán, de az egy külön életforma, amit a hátam mögött kellett hagyni. Köztudott, hogy az ember életében a változások szükségszerűek. Aki életében nincs változás egy idő után, ott megrekedés van.

Szeretem, amikor az élet halad, megy előre. Most ennek az időszaknak, a megállapodásnak jött el a sora. Házat építettem, van egy kis telkünk, állataink néhány, fákat ültettünk, amelyeket látni szeretném, ahogy felnőnek.
Csodálatosnak tartom a fák növekedését, nagyszerű figyelemmel kísérni és közben rádöbbenni az évek múlására. Ilyenkor számot vetek az elmúlt idők eredményeivel, kudarcaival. Ám nemcsak a múltban élek, a jövő fontosabb, hiszen nekünk is vannak céljaink, vágyaink.

Egyik kedvenc életfilozófiám: nemcsak a pillanatnak és a gyönyörnek élni, hanem céltudatosan, fegyelmezetten, felelősséget vállalva tetteinkért, beszédünkért, gondolatainkért.

Úgy vélem nem az számít, hogy meggazdagodunk-e vagy sem, hanem anyagi helyzetünktől függetlenül megmaradjunk embernek becsülettel. Amikor majd eljön az idő és el kell köszönnünk ettől a földi léttől, ne kelljen majd szégyenkeznünk. Ellenkezőleg, magunkat vállalva, bátran, büszkén az Örökkévaló szemébe nézhessünk, és azt mondhassuk: „megcsináltuk”.